A Nexus számomra egy létállapot: az emberi tudat legmélyebb topográfiája, amelyben a kint és a bent elválaszthatatlanul összecseng.

A kiállítás anyaga az urbánus és a természeti környezet szövetén keresztül a belső jelenlét térképét kutatja, feltérképezve a bennünk élő hálózatokat, mert hiszem, hogy széttartó szálaink harmonikusan összeköthetőek.

Hogyan kapcsolódik a mi belső hálózatunk a mindenség hatalmas, lüktető szövedékéhez? Hol találkozik a mindennapjainkat formáló urbánus közeg az ősi természeti renddel? Miként olvad egybe a személyes identitásunk a közös mezőkkel, és hogyan létezünk egymás rezonanciájában?

Személyes tapasztalásaim szálai mélyen, gyökérszerűen itatják át az alkotói folyamatot, és ebből a belső építkezésből formálom meg absztrakt festményeim világát. A város lüktetése, az emberi rezonanciák, a csend és az idő múlásának nyomai mind e belső szövet elválaszthatatlan részei. Ez a kettősség számomra egy folyamatosan pulzáló erőtér, amely számtalan kérdést vet fel, felismerésekre indít, és végül belső bizonyosságot formál.

A lüktető, mesterséges horizont mögött a primér természet ritmusa ver, és fordítva: a csendben, organikus elemektől övezve felszínre tör az aszfalt topográfiája, az épített környezet geometriája és az emberi kapcsolatok finom rezonanciái. Művészetemben ez a belső vándorlás – a zaj és a csend közötti megállíthatatlan áramlás – az a rejtett rend, amely a Nexus igazságát formává lényegíti.

A kiállítás anyagában – lírai absztrakt festményeimen – a kaotikus hálózatok mögötti rendet keresem; egymásba fonom a topográfia impulzusait és az organikus ritmust. Ebből a belső szövésből bontakozik ki maga a festői nyelvezet: egymásra épülő struktúrák és finom szál-térképek, vastag festékrétegek, transzparens felületek és kontrasztos rétegződések mind ennek a belső valóságnak a kivetülései, amelyek harmóniát, rendet teremtenek